|
Kedves Látogatóm!
Orbán György vagyok, vers- és prózamondó előadóművész. Képesítésemet a Nemzeti Filharmóniánál szereztem 1999-ben, többek között Jancsó Adrienne és Bánffy György előtt. Dr. Sződy Szilárd dramaturg tanítványának vallhatom magam immár harminc esztendeje, tőle tanultam-tanulom a pódiumművészet mesterségét, a megszólalás finomregisztereinek rejtelmeit.
Az elmúlt évtizedek tizenöt versszínházi bemutatója s ezek mintegy kétszáz előadása, televíziós felvételei, CD-lemezei révén sok-sok nézővel-hallgatóval kerülhettem – reményeim szerint – bensőséges viszonyba. A műfaj sajátosságainak köszönhetően előadásaim helyszínei a klasszikus színpad mellett az irodalmi kávéházak, könyvtárak, iskolai termek, klubok voltak – s remélem, lesznek még sokáig. (tovább)
|
|
Előadásaim |
Első színpadra lépésem (1980) óta mintegy 15 önálló vagy kétszemélyes darabban mutatkozhattam be a közönségnek, ezek zöme az elmúlt másfél évtizedhez kötődik. Meghatározó ezekben a személyesség, a „lehelet közeli” előadásmód, a közvetlen kontaktus. (tovább) |
|
Egyéb tevékenységeim |
Fő hivatásom, az előadó-művészet mellett fontos szerepet játszik életemben néhány hozzá kötődő tevékenység. Így rendszeresen végzek konferálást, moderálást exkluzív rendezvényeken, ünnepi alkalmakkor, gyakran vállalok zsűrizést, szakértést vers- és prózamondó versenyeken. Örömmel dolgozom fiatalokkal versmondótáborokban, foglalkozom műsorok összeállításával és színpadra állításával is. (tovább) |
|
Felvételek |
Az előadásokról számos, eredeti helyszínen vagy stúdióban rögzített felvétel, CD-lemez készült. Ezek segítenek abban, hogy munkáim olyanokhoz is eljussanak, akikkel személyesen nem találkozhattam. (tovább) |
|
|
|